2014. március 1., szombat

25. Oda és vissza...

Napok óta nem láttam a családom. Iván és Merion átmenetileg Royékhoz költözött. Bár az én ötletem volt, most mégis haragszom a világon mindenkire.
-          Szerinted mi a francért kell engem szívatnia az univerzumnak? –dőltem neki a falnak.
-          Nem tudom, ahogyan eddig sem. –mosolygott Nick.
-          Biztosan valami hatalmas baklövést követtem el előző életemben! Jah, nem várjunk csak. Gyerekgyilkos voltam és egy szörnyet teremtettem. –álltam fel a földről és a mosogatóhoz lépve feltéptem egy újabb tasak vért.
-          Ha nem tudnám, hogy lehetséges azt mondanám részeg vagy! –fürkészett Nick.
-          Bár az lennék. Akkor kiütném magam és végre tudnék aludni egy jót. –néztem rá mérhetetlen fáradtsággal.
-          Miért nem teszed? Még mindig zaklatnak?
-          Halvány dunsztom sincs. –kuncogtam. –Azóta le sem hunytam a szemem, hogy Iván elhagyott.
-          Te küldted el, ha az emlékezetem nem csal.
-          Lehet, de nem törte magát, hogy maradjon! Rám se bagóz, mióta itt hagyott.
-          Nézted az üzenetrögzítődet? Villog! –csóválta a fejét, majd benyomta a gombot és a szalag visszatekert. Néma csendben hallgattuk a pörgő hangot, majd egy kattanás után megszólalt a hang.
-          „Elina, Iván vagyok. Megérkeztünk Royékhoz, ha kell, valami szólj és viszem… Elina, megint én, csak reméltem felveszed. Ugye nincs baj… Elina hívj fel, ha lehallgattad aggó…”
-          Kapcsold ki!
-          Azt mondtad nem keres, pedig aggódik érted.
-          Persze, mert én vagyok a környék nyomorékja, akiért aggódni kell! –fortyantam fel.
-          Ne játszd itt a hiszti királynőt!
-          Csezd meg Nick! Senki nem kérte, hogy itt legyél! –fordítottam hátat neki.
-          Nem kérted ez igaz, de én önként ajánlom a társaságom. –lépett közelebb és átölelt hátulról.
-          Vámpírnak nem épp a legerősebb, de a jelleme… -szólalt meg a nem kívánt hang a fejemben.
-          Mi lenne, ha kimásznál a fejemből végre és keresnél más csatornát az unaloműzésre? –kérdeztem hangosan, mire csak egy nevetés, majd a nagy semmi volt a válasz.
-          Megint itt van? –jött a kérdés a jobb vállam felett.
-          Nincs kábeltévé a barlangban. –morogtam.
-          Biztos értékelné pedig. –kuncogott.
-          Túl sokan vannak a fejemben. –sóhajtva mondtam ki azt, amin már napok óta agyaltam.
-          Azt hiszem, lassan bele fogok ebbe őrülni.
-          Nem fogsz. Te egy igazán erős csaj vagy. –ölelt szorosabban.
-          Ha nem is, de nem lehetek már normális sem. –halkult le a hangom.
-          Hát ezért küldted el? Hogy ne lássa azt, amivé válhatsz? –nem szóltam semmit.
-          Elina? Ha tényleg így történne, csak azt bizonyítaná, hogy ő milyen gyenge… Engem nem érdekelne semmi, amíg a létem része vagy.
-          Hogy mi?!
-          Jól hallottad.
-          Nick.
-          Ne mondj semmit, mert ezen akkor sem változtathatsz, ha kimondod, hogy nem jelentek neked az égvilágon semmit. De ettől függetlenül én elmondhatom, hogy igen is sok mindent jelenthetnél a számomra, ha akarnál. –elengedett.
-          Te kimondhatod én pedig nem?! –kötöttem bele abba, amiben láttam egy kis kapaszkodót.
-          Archie azt üzente, hogy próbálj meg aludni kivételesen. Hátha amikor az álmok végére érsz, felszabadítod magad egy úttal.
-          De… -fordultam felé, mire az ajkamra tapasztotta ujját.
-          Ezt pedig én mondom. Egyre több és több kérvény érkezik a csaposodhoz. A világ vámpírurai és a felkapaszkodó fiatalabbak szeretnének egytől egyik ideseregleni, hogy láthassák az elsőt. Ebből nagyon nagy baj lesz és te ott vagy a kellős közepén. –az arca komorabb volt, mint valaha.
-          Uralnom kell ezt a helyzetet, hogy farkasszemet nézhessek velük.
-          Talán nem kellene.
-          Muszáj.
-          Miért?
-          Mert engem választott.
-          Ugyan ki? Nuada őlordsága?
-          Igen, vagy a sors, vagy a mit tudom én mi! A lényeg, hogy nem futhatok el, ha akarnék sem.
-          De te nem is akarsz. –ez nem kérdés volt, de mégis válaszolnom kellett rá.
-          Nem.
-          Értem. Akkor csupán annyit tudok tenni, hogy továbbra is hozom a vérkonzervet és a híreket, amíg csak szükséges.
-          Kösz! –mosolyogtam rá.
-          Érted bármit! –kacsintott rám a hírhedt mosolyával.
-          Örülök, hogy itt vagy. –vallottam be az igazságot.
-          No fene! Jégcsap kisasszony megenyhülni látszik? Vigyázz magadra és aludj. –csókolt homlokon.
-          Te pedig ne kavarj zűrt a kocsmában.
-          Úgy ismersz te engem? –felvette a táskát, majd magamra hagyott.
Miután kiittam az utolsó cseppet is a poharamból a fürdőbe mentem, hogy lezuhanyozzam. A forró vízsugár kissé kitisztította a fejem és ellazított. Éreztem, ahogyan a világ lelassul körülöttem és egyre könnyedebbé válik a testem és a lelkem. Már ha az utóbbival rendelkezem. Aztán kinyitottam a szemem és magamat láttam, ahogy összecsúszva pihen a vízsugárban. Fel sem tűnt mikor foghattam padlót és ki sem borított, hogy saját magamat látom. Valahogy logikusnak és egyértelműnek láttam a helyzetet. Nyúlni próbáltam magam felé, de nem értem el ázó énemet. Egyre messzebb és messzebb kerültem tőlem, majd megszólalt egy hang a hátam mögött.
-          Soká tartott.
-          Te hogy vagy itt? –néztem Nuadára.
-          Én mindig is itt vagyok.
-          És kukkolsz?! –pillantottam magamra.
-          Nem hoz lázba a tested látványa.
-          Nem? –kérdeztem enyhe sértődöttséggel a hangomban.
-          Ebben a formában nincsenek ilyesfajta vágyaim. –mosolyodott el.
-          Milyes fajta?
-          Szexuális. De akár mondhatnám az éhségét, vagy a birtoklásét.
-          Én a formára értettem a kérdést.
-          Bizonyára.
-          Szóval?
-          Minek neveznéd ezt? –mutatott lebegő és az ájult énemre.
-          Nemtom. –húztam vállat.
-          Pontosan.
-          Mi?!
-          Amíg nem érted és érzed mindegy, hogy minek nevezed ezt az egészet.
-          Hogy érthetném meg? Hogy oldhatnám meg? Mit tehetnék azért, hogy el tudjam viselni az erőtöket? –felém nyújtotta a kezét.
-          Túl sok a kérdés kedvesem. Most inkább térj vissza magadba és aludj. –simított ki egy tincset az arcomból.
-          De nem tudom, hogy kell. –suttogtam.
-          Engedd el magad, hunyd le a szemed és kapcsold ki az agyad. Merülj el a semmi meleg és nyugtató tengerébe. –lehunytam a szemem és lassan süllyedtem a feketeség hívogató mélységébe. Nem volt se gond, se baj, csak a csend és a nyugalom.


Erdő illat… moha és föld… a szél az arcomat simogatja a lombok védelmező sátra alatt. A levelek akár a puha illatos fűszálak… várjunk csak?! A levelek nem lehetnek fűszálak. Hol is voltam és főleg mikor? Próbálom bekapcsolni az agyam, de nem nagyon nem akar működni. Ismét elnyom a fekete tompaság. Elmerülök a békés végtelen űrbe. Valami hozzám simul, lágyan védelmezően körülfonja és beburkolja az egész testem. Valahonnan fény csillan be és megpillantok egy fekete tincset. Ismerős, de nem tudom, hogy hol láttam, vagy épp mikor.
-          Ébredj, éledj! –melegség tölt el.
-          Bumm… Bumm… Bumm… –dörömböl egyenletesen valami nagy és eleven.
-          Ébredj! –suttogja a fülembe. Nem akarok még visszatérni. Fáradt vagyok és elegem van. Nem kell a fejemre az a rengeteg minden.
-          Bumm… Bumm… Bumm… –dobog a szív egy élő mellkasban. Hirtelen élénkebb leszek. Eszembe jut minden és ennek nem örülök.
-          Nyisd ki a szemed. –jött a bársonyos és nyugodt hang. Ismerem és fontos nekem.
-          Te nem Iván vagy! –motyogok álomittasan.
-          Valóban. –mosolyog, kihallatszik a hangján. Ismerem ezt, hisz annyiszor ott van a fejemben. Ki kell nyitnom a szemem, mert nem lehet, hogy ő az. Nem lehetséges!
-          Te nem lehetsz itt. –néztem a rajtam pihenő kart.
-          Pedig az elméd nem játszik veled.
-          Álmodom?! –néztem fel az első hollófekete hajjal keresztezett arcára.
-          Mond meg te. –mosolygott.
-          Hogy kerültél ide? –ráncoltam a homlokom. Valami nem klappol. Nagyon nem.
-          Hívtál és rád találtam. –ez kitisztította az agyam.
-          Már megint ezek a felsőbbrendű baromságok! –mivel semmi reakció nem jött tőle, így szúrós szemmel néztem rá, de persze nem hatott. A nézzünk farkasszemet, versenyt bebuktam.
-          Megjelentél itt, mint valami kísértet. Miért, hogyan és legfőképp hogyan változtál szellemből hús és vér… itt elvesztettem az eszem, mert végignéztem rajta és csak a lüktető eret láttam meg majdnem áttetszően fehér bőrén. Ennyit tesz, ha az ember, vagyis a vámpír évszázadokig holmi „luxus barlangban” él.
-          Tápláld az éhséget Elina. –simított végig a karomon és pedig gondolkodás nélkül hanyatt döntve a hasfalára pattantam és a legkívánatosabb pontjába mélyítettem a fogaim.
-          Igazán érdekes döntés. –mosolyogva nézett le rám én pedig a vérző mellét szívva néztem fel rá. Az agyamban dübörögtek a hangok, képek érzések és emlékek. Mint valami felgyorsított filmet vetítettek volna a mini mozimban. A vér íze pedig egyszerre volt éltetően forró, de egyben tavasziasan zsenge, ami nem túl helyén való. De kit érdekel?! Imádom és akarom! Épp csak kezdtem felmelegedni és feltöltődni, mikor Nuada a fejemre tette a kezét, és megpaskolt, mint valami vigasztalásra szoruló kisgyereknek.
-          Közeleg a teremtményed. –figyelmeztetett és tényleg. Már érzékeltem is Missi közelségét.
-          Basszus! –pattantam le róla és kirohantam a szobából. Épp csak kiértem nyílt az ajtó és beviharzott ő maga.
-          Úgy aggódtam érted! –vetette magát a nyakamba nekem pedig csak a meglepett pillogás maradt osztályrészül.
-          Nyugi van csajszi, hisz nincs semmi bajom. –próbáltam lehámozni magamról, mielőtt kiszagolja az illatot, ami belengett. Az erdő párás illata, amit úgy imádok. Várjunk csak?!
-          Nem érzékeltelek napokon keresztül, hogyne aggódtam volna érted?
-          Hogy érted, hogy napokon keresztül, hiszen csak… -a mosogatóra és a belekeményedett alvadt véres bögrét megpillantva kellett rájönnöm, hogy valami nem igazán smakkol.
-          Iván azt mondta ő tudja, hogy nincs bajod, de mégis tiszta ideg volt és akkor volt az a fura álma és… de végre magadnál vagy és minden rendben. –hadart a barátosném.
-          Jó reggelt álomszuszék! –támaszkodott az ajtóban Nick.
-          Ti meg, hogy-hogy együtt? –hápogtam a páros egyik tagjáról a másikra nézve.
-          Amíg Csipkerózsikát játszottál, mi lemeccseltük. Egész jó fej az a két kölyök, ha kap egy esélyt. –vigyorgott.
-          Nick! Mit ígértél?
-          Rendben sajnálom, de nehéz megszokni, hogy férfinak kezeljek valakit, aki nem élt meg fél évszázadot sem. –csóválta a fejét.
-          Szóval akkor a szemedben csak az 50+ a felnőtt? –kérdeztem, mert ez teljesen befagyasztotta az agyam fontosabb dolgokon pörgő részét.
-          Lásd be, hogy valahol jogos. –sétált át a szobán magabiztosan, mint mindig, egyenesen a háló felé mire ugrottam egyet.
-          De ez még nem válasz arra, hogy mit kerestek épp ti itt kettesben. –kaptam el a karját és fordítottam úgy, hogy véletlenül se érzékelhesse az elsőt. Na meg elkezdtem imádkozni is a… Kihez is?
-          A te drága jó csaposod utasítását követve Meriont védem, mert neki minden emberére és idejére szüksége van a kérvények miatt.
-          Kérvények? Jah oké… Bocs, de még szita az agyam. –bárcsak álmodtam volna, és nem lenne itt!
-          Hát ennyire zavar az ittlétem? –búgta bele az agyamba, mire összerezzentem.
-          Minden rendben? –fürkészett Nick.
-          Persze, inkább azt mondjátok, hogy mi van Ivánnal és a lányommal?
-          Mindketten jól vannak.
-          Bár hiányzol nekik nagyon. –tette hozzá Missi.
-          A fiúk nem könnyen, de megszokták Nick jelenlétét.
-          Te jó ég! Úgy érzem magam, mint aki vagy egy évszázadig aludt. –csóváltam a fejem homlokráncolva.
-          De legalább aludtál és nem nézel ki olyan szarul. –szorította meg a vállam mosolyogva Nick.
-          Használt valamit? Iván azt mondta nagyon nem önmagad voltál mielőtt elmentek.
-          Azt hiszem ért valamit, de mivel még nem vagyok teljesen magamnál, így nem igazán tudom.
-          És kinek a vére van rajtad? –mért végig Missi és persze Nick is csatlakozott.
-          Érdekes illata van. Különleges! –hajolt közelebb hozzám a pasi.
-          Ki van nálad Elina?! –csattant fel Missi.
-          Nem fogod elhinni. –próbáltam mosolyogni, de inkább a kivégzőasztal, mint az a két tekintet.
-          Egy férfi igaz?! Te megcsalod azt, aki a legjobban szeret?! Gyere ki te aljas dög! –kiabált be a teremtményem cseppet sem úrinőhöz illően.
-          Szerintem nem kellene. –motyogtam, mire elkerekedett Missi szeme.
-          Az első?! Az első illatát érzem? –kontrázott Nick az ijedtségre.
-          Nuada! –mondta ki a nevet Missi mire a tulajdonosa könnyed és férfihoz nem passzoló kecsességgel kilépett a szobából egyenesen hozzám. Muszáj volt lehunyni a szemem, mert hátha akkor felébredek és kiderül, még mindig csak álmodom.
-          Hogy lehet ő itt? –remegett meg Missi hangja. Nem, nem álmodom, így akár ki is nyithatom a szemem.
-          Segít nekem, azt hiszem. –sandítottam fel félmeztelen alakjára, mire elmosolyodott. Ebben a pillanatban Nick és Missi a földre rogyott fájdalmas arccal akár két összegyűrt papírgolyó.
-          Mi történt? –kaptam feléjük, de Nuada elkapta a kezem.
-          Tiszteletlenek veled, pedig alattad állnak rangban és erőben. –mondta, mintha ezt tudnom kellene.
-          Te teszed ezt velük! –kérdésnek szántam, de éreztem, hogy ez nem is kérdés.
-          Ha nem vívod ki a tiszteletet, elveszel a világban.
-          Ereszd el őket! –sikoltottam.
-          Gyenge lábakon állsz egy ilyen kis területen is.
-          Elég! Elég ebből! –bepánikoltam ahogy Nick arca a padlóhoz ért. Missi még térdelt, de csak amiatt, mert ő térdre rogyott, ahogy ez a fővámpír rájuk erőltette akaratát.
-          Kérlek! –suttogtam sírva és melléjük rogyva, mire a levegő könnyedebbé vált. Missi és Nick arca kisimult kissé, de a levegőt ők is velem együtt kapkodták.
-          Érezted a fájdalmukat! –kétkedő csengés volt a hangjában, mire csak bólintani tudtam.
-          Szeretem őket! –nyögtem ki egy szuszra, mintha ez mindent megmagyarázott volna. Az elmémet bejárta az eső és a föld illata, a levelek suhogásának nyugtató dallama és az egész eltűnt, úgy ahogy jött. De nem csak én keltem fel, hanem Missi és Nick is felült. Évekkel öregebbnek néztek ki, mint pár perccel előtte.
-          Nem értelek téged. –nézett le rám érzelemmentesen az első.
-          Nem csak a dominanciáról szól a világ. –csóváltam a fejem és közelebb csúsztam a társaimhoz.
-          Missi minden rendben?! –érintettem meg a karját, de el is kaptam, mert túlontúl forró volt.
-          Csillagokat látok, de nincs gáz. –mosolygott fájdalmasan a lány.
-          Valami… valami nem klappol! – érintettem meg ismét, majd Nickhez fordultam, de ő meg abszolút nem reagált.
-          Mit tettél velük?! –pattantam fel és amennyire az erőmből telt belemásztam az arcába.
-          Rájuk szabadítottam az erőm egy részét. –mondta magától értetődő könnyedséggel.
-          Kiütötted Nicket és valamit megváltoztattál Missiben. –húztam be neki méregből, de meg sem moccant még mindig.
-          A te teremtményed.
-          És?
-          Te tetted ezt vele.
-          Hogy… hogy-hogy én tettem vele? –döbbentem le, mire vállat vont.
-          Ne a válladat vonogasd!
-          Neked kellene tudnod, a te erőd és a te teremtményed. –kissé morcosra sikerült változtatnom a hangját. Csak nem beletiportam a kis lelkébe?
-          Segíts legalább. –nyúltam Nick hóna alá, mert Missi közben nagyjából feltornászta magát ülő helyzetbe, de a hajdani társam még mindig kiütve hevert a padlón. Nuada meg sem moccant.
-          Segíts! –üvöltöttem, de semmi.
-          Jó ne segíts, meg ne mozdítsd azt az úri kacsódat! De akkor legalább húzz az útból! –löktem meg kicsit, hogy muszáj legyen ellépnie, majd elkezdtem vonszolni Nicket. Nehezebb volt, mint képzeltem. Lassan de biztosan elértük az ágyat és sikerült elsőre felhúznom és már szaladtam is ki, hogy felsegítsem Missit.
-          Egy kicsit szédülök. –kapaszkodott belém.
-          Mást nem érzel? Bármi mást.
-          Minimális hányinger, de szerintem ez nem is meglepő. –tette hozzá egy pillanatnyi gondolkodás után. Nuadára pislogtam, de ő mintha élő szobor lenne csupán. Idegesítő egy állapot én mondom.
-          Gyere, ülj le! –húztam ki az asztal mellől a széket, hogy le tudjon ülni.
-          Nick?!
-          Még mindig teljes sötétség.
-          Az meg, hogy lehet? –néztünk mindketten Nuadára újfent.
-          Elina műve. –ismételte meg a korábbit.
-          De hogyan? Miként? Valamit mondj már, mert menten felrobbanok! –üvöltöttem rá, mert muszáj volt kiadnom a feszültséget.
-          A teremtményed. –csóválta meg a fejét, mintha unná, hogy nem értem mire gondol.
-          És?!
-          Szerintem arra akar kilyukadni, hogy neked hála nem ütött ki engem is. –magyarázott lassan Missi, mire ő bezzeg bólintást kapott.
-          Jó, de miért nem? –pislogtam nagyokat, mire Nuada elmosolyodott és közelebb siklott hozzám.
-          Mert már az enyém vagy és rajtad keresztül ő is. –intett Missi felé.
-          Hogy érted ezt? –kérdeztem majdnem hozzásimulva.
-          Első alkalommal gyengítettem a köteléked másokkal, most pedig magamhoz láncoltalak. –mosolyogva érintette meg az arcom majd közel hajolt, mint aki csókolni akar. A fülemben dübörgött a vére.
-          És ez mit jelent? –lassan forgott az agyam, mert csak a kívánatos ajkait láttam és azt, hogy milyen elérhető közelségben van, mennyire a karomba venném és elringatnám, mint rég. Várjunk csak?!
-          A teremtményed lassacskán elveszíti a hatalmát. –húzódott el egy fintor kíséretében.
-          Morgana. –suttogtam. –Hát ő volt és nem az isteni erő?!
-          Aki átkot szór, fel is oldhatja. –szavai szinte martak a gúnytól és az undortól. Ahogy ránéztem Missire elfogott a pánik és magamhoz rántva öleltem szorosan.
-          Sajnálom, hogy mindig bekavarok az életedbe.
-          Elina te sírsz?! –kérdezte döbbenten, mikor átázott a ruhája a könnyeimtől.
-          Majd keress meg, ha újra szembe mersz nézni önmagaddal és visszatérsz. –farmerzsebébe csúsztatott kézzel sétált ki az ajtón a vámpír. Percekig némán ültünk, míg végül nem bírtam tovább, ki kellett mondanom.
-          Újra ember lettem. –sóhajtottam fel.
-          Miért történik folyton ez veled? nézett rám mosolyogva a barátnőm, majd lassan az arcára fagyott a mosolya. –Nem csak te, igaz?! –nemet intettem, mire a tekintetében látszott, hogy megtört valami mélyen benne.
-          Megoldjuk… valahogy. –próbáltam bíztatni, de nem javított a helyzetén.
-          Royjal csak most kezdtük el megszokni, hogy nem emberek vagyunk és erre… mi lesz velem, ha megöregszem és ő meg nem? Nem akarok meghalni nélküle. –a pánik átcsapott barátnőm feje felett.
-          Próbálj megnyugodni kicsit. –fogtam meg a kezét, de elrántotta.
-          Hogy nyugodjak meg?! –zihálta.
-          A pánik nem fog segíteni, csak ront a helyzeten. Tudom. –mondtam hűvös és nyugodt hangon, bár hasonló érzések kavarogtak bennem is. A babáért megérte, de a franc se akar újra törékeny és gyenge halandó lenni. Miért teszed ezt velem Morgana?
-          Mihez kezdjünk most? –kérdezte a barátnőm némileg higgadtabban.
-          El kell mennünk Archiehoz. –pattant ki a gondolat a fejemből és tudtam is, hogy ott a helyem. Oda kell mennem és ki kell derítenem, hogy mi vonz magához ennyire.
-          Vámpírok közé emberként. Te magadnál vagy?! Vacsora akarsz lenni, vagy a desszert?
-          Nuada azt mondta keressem meg, ha újra vámpír vagyok. És hogy lehet valaki vámpír?
-          Meg akarod haraptatni magad?
-          Még nem tudom, de oda kell mennem. Mennünk. És el kell vitetnem majd Rolffal vagy valaki mással Nicket is, ha nem tér magához.
-          Most azonnal akarsz menni?
-          Igen. Eljössz?
-          Hát izé… nem is tudom.
-          Gondold meg, mert vele sem leszel épp nagyobb biztonságban, amikor magához fog térni. –intettem a szoba felé.
-          Igazad lehet. –nyelt egy nagyot.
-          Sajnálom, hogy egyik zűrből a másikba rántalak. –törtem össze egy pillanat alatt.
-          Meg ne add most magad! –próbált bíztatni és igaza is volt.
-          Hívok taxit.
-          Én itt leszek. –mosolygott rám. A telefonálást hamar lezavartam és ígéretükhöz híven itt is volt a kocsi percekkel később. Biztos, ami biztos alapon azért egymásba karoltunk Missivel a biztonságos kapaszkodó mentes környezetben. Az út csendben és lassan telt. Hétvége lévén az utcán sorokban kígyóztak a bulizni induló emberek autói és a taxik. Néha, de tényleg csak nagyon néha volt, amikor elgondolkoztam mennyire más is lehetett volna az életem. De ugye az ilyen gondolatoknak jóformán semmi értelmük sincs. Persze akadnak kivételes pillanatok, mint például most. Amikor semmire sem vágyom jobban, mint a saját kis zűrös, de természetfeletti életem. Amiben én magam is a részese és az aktív elszenvedője vagyok a nem emberi dolgoknak. Gondolatmenetem és önsajnálatom végül a sofőr dörmögésével porladt szét, aki közölte, hogy megérkeztünk, bár a kocsma még pár sarokkal arrébb van. Ám ő odáig el nem megy és nekünk sem ajánlja. Hát istenem. Valahol meg sem lepődtem, hogy él benne az aktív túlélési ösztön és nagy ívben elkerüli azt a helyet. Nem úgy, mint az előttünk és mögöttünk sétáló fiatalok csoportja. Egy kisebb tömeg próbálkozott épp bejutni a kocsmába, de Rolf és egy másik marcona alak sikeresen távol tartotta a kíváncsiskodókat.
-          Miss. Elina! Isten hozta ismét a körünkben. –tárta szélesre az ajtót a melák.
-          Jó látni téged Rolf. –mosolyogtam rá és Missit magammal húzva beléptünk a kocsmába.
Bent nem volt semmi szokatlan. Ismerős és ismeretlen arcok, de egytől egyig vámpírok. Archie épp a pultban volt, mint szinte mindig és kedélyesen csevegett egy nővel, akit korábban még nem láttam erre. Ám ahogy beléptünk több szempár is felénk szegeződött, majd a csapos saját nyelvén hosszasan beszélt minket nézve. Az évtizedek alatt rájöttem, hogy ez valami káromkodásféle lehet.
-          Már megint mi a pokol történt? És épp most? Ekkora bonyodalom kellős közepén? –váltott a már számomra is érthető nyelvre. Önkéntelenül is vállat vontam.
-          Ez volnék én. –húztam el a számat. Archie idegesen tekergette a poharat a kezében, de ezt is csak onnan tudom, hogy már ismertem. Egyébként meg nem mondtam volna. A nő előbb Missit, majd engem mért fel, mire barátnőm önkéntelenül is fészkolódni kezdett mellettem. Mivel a társalgás úgy fest meghalt, így gyorsan hozzá is tettem.
-          Beszélnünk kellene. Fontos! –pillantottam az iroda irányába. Oké, nem vagyok én paranoiás, de jobb félni, mint megijedni, vagy épp elvérezni egy nem kívánt harapás miatt.
-          Én nem is zavarok. –erős akcentussal szólalt meg a nő, majd felállt és megindultunk egymás felé. Bár reménykedtem benne, hogy nem lesz itt baj, ugrásra készen befeszültek az izmaim. Hiába, a rutint nem öli ki semmiféle varázslat, vagy woodoo cucc, amit a bennem élő banya összedobott. Oké, tudom, hogy helytelenül fogalmazok, de most dühös vagyok rá. A nő könnyed siklással suhant a székek között, amit csak az általam ismert öregek egy része tud csak így kivitelezni. Tehát már elkezdtek volna szivárogni a kíváncsiskodók? Amint elhaladt mellettem bekapcsolt a vészriadó. Missi kezét elkapva és megrántva sikerült kikerülnöm a végzetes csapást. Barátnőm egy kisebb karcolással megúszta a helyzetet, én viszont elterültem, mint egy levelibéka. Hiába az emberi létnek csak hátrányai vannak.
-          Azt hittem tisztáztuk a szabályokat. –lépett közénk és a nő közé Archie.
-          Ha jól értelmeztem ez itt a kivétel alá esik.
-          Esne, ha nem lenne itt érvényben a nincs harapás elve. –csapott végig a termen a csapos ereje, de a nő meg sem moccant.
-          Nem harapott, így nem szegte meg a szabályodat. Sajnos! –nyögtem, mert reméltem hamarabb elsimul a haragja és végre levegőt is tudok szívni a tüdőmbe.
-          Sajnálod tőlem a privát játékaid Archie? –perzselt a nő tekintete, de az erejét azt visszafogta.
-          A fekete az első kedvence és a doktor teremtménye. A másik pedig az övé. –pillantott ránk a végén és a teremben levők csatlakoztak. Kezdtem magam kínosan érezni fektemben, így talpra tornáztam magam és barátnőmet.
-          De hisz ezek….
-          Emberek?! A látszat néha csal. –vigyorogtam a képébe, bár nem voltam mókás kedvemben. Megfordultam, hogy az iroda felé vegyem az irányt, de a nő újfent megszólalt.
-          Hogyan? –méregetett mindkettőnket, mintha csak épp valami eddig még nem látott különc állatok volnánk, akik előbújtak a sötétből. Nagyon nem színpatikus nekem ez a nő.
-          Még nem tudom a pontos okát, de valószínűleg Morgana is benne lehet. –ha nézéssel ölni lehetne, a csapos épp most esne össze.
-          Mi lenne, ha bemennénk az irodába és megbeszélnénk, csak mi, akikre ez tartozik? – vicsorogtam kissé.
-          Nem áll szándékomban kiadni titkaidat Elina Ilián. –mosolygott tipikus többet tudok rólad, mint te rólam nézéssel. Csoda, hogy első látásra se tetszett? Most meg már egyenesen ki nem állhatom.
-          Nem érzem egyenrangúnak a helyzetet, hisz te tudod, ki vagyok, de én még a nevedet sem ismerem. –fordultam feléje.
-          Az ő neve Ariadné. –sietett felvilágosításomra Archie.
-          Csak így szimplán? Semmi flancolás? –bólintott, mire önkéntelenül is a csaposra néztem.
-          Van, aki nem szívesen viszi tovább az emberi vezetéknevét. És van aki…
-          Kelta papnő vagyok. –mosolygott az egy neves.
-          Jó neked. Ahhoz képest elég modern stílusban nyomod!
-          Elina! –fékezett be Archie, mire a nő csak elnevette magát.
-          Szerinted nem lenne különcség egy bársonyruha ebben a században?
-          Van, aki hajlamos nem törődni az ilyen aprósággal.
-          Valóban. –helyeselt. És itt nagyjából ki is fújt a téma. A nevét már tudom és a vallását is, de vajon akarok e több mindent tudni róla? Valahol egy benső hang azt suttogta, ha akarok, ha nem fogok én még tudni róla egy, s mást. A homlokomat ráncolhattam, mert Ariadné ismét megszólalt.
-          Már értem, mi vonzhatta Benjent épp hozzád. –erre persze felkaptam a fejem és megláthattam a diadalittas csillanást a szemében.
-          Nem csak őt, de gondolom ezt is tudod, hisz olyan felkészültnek bizonyulsz. –mosolyogtam rá és most már tényleg faképnél hagytam. Muszáj volt elfordulnom és elrejtenem a gondolataimat. Honnan tudja a nevét? Honnan ismeri őt? Ki ez a nő?


-          Ki ez a nő?! –tettem már fel vagy századszorra is a kérdést. Archie a székében ült és kényelmesen hátradőlve viselte a hisztimet. Missi pedig a frissen beszerzett kanapén ücsörgött. Én bezzeg?! Lassan kikoptattam a szőnyeget a járkálásommal.
-          Nem tudok neked ennél többet mondani Elina! –válaszolta már sokadjára ugyan azt a csapos.
-          Ha a barátom vagy elmondasz mindent! –csaptam az asztalra.
-          Én sem tudhatok mindent!
-          De ki tudod deríteni, igaz?! Akkor meg csináld. Küld ki az infószerző vérebeidet és tudd meg, hogy ki ez a nőszemély.
-          Miért nem kérdezed meg a doktorodtól? Komolyan Benjen… – röhögött – kitalálhatott volna valami jobb nevet is.
-          Miért? Miért kellene új nevet választania bárkinek is?
-          Miért ne? –jött a kontra és ez valahogy letaglózott. A székre rogyva magamba zuhantam pár másodpercig.
-          Befejeztem. –suttogtam.
-          Végre. Most pedig akkor térjünk a tárgyra és mondjátok el, hogy mi a hét pokol történt már megint, aminek ez lett a vége?
-          Nuada segített az álmaimmal kapcsolatban és végre ki tudtam aludni magam. Amikor pedig felébredtem ott volt velem és táplált a véréből. Aztán megjöttek Missi és Nick és valahogy elfajult a helyzet.
-          Mi azért mentünk oda, mert napokig nem éreztem Elinát és végre újra megéreztem és mennem kellett. –szólt közbe Missi bocsánatkérően pislogva.
-          Én hol van Nick?
-          Kiütve az ágyamban. Szóval. Missi, Nick és én kint beszélgettünk a konyhába és miután kiállított Nuada valami büntetés félét szabott ki kettejükre, mert mit tudom én miért és ők összerogytak és végül én is éreztem a fájdalmukat. Ekkor Nuada megállt, Nick elájult, Missi pedig megváltozott. És Nuada végül otthagyott minket, hogy majd akkor keressem meg, amikor ismét önmagam kívánok lenni, mert ez az én művem. –hadartam el egy szusszal az egészet.
-          Értem. –merült gondolataiba a csapos.
-          Mondj már valamit! –szóltam rá, amikor már percek óta csak a némaság volt és semmi más.
-          Hol van a napló? –szólalt meg a nem kívánt női hang a hátam mögött. A szívem akaratlanul is kalapálni kezdett.
-          Ugye nem gondolod, hogy csak úgy elárulom neked? –néztem rá gyanakvóan.
-          Félsz tőlem, ugye? –villantotta ki a szemfogait. Tudtam, hogy színjáték az egész, mégis összerezzentem, akaratlanul is. Félős, gyenge emberi test.
-          Nem lennék ép elméjű, ha nem tennék így. –erre bólintott, majd Archiera nézve kért engedélyt a tényleges belépésre.
-          Láttad és használtad már, ha nem tévedek.
-          Talán igen, talán nem.
-          Nekem nem kell a hatalma Elina, és nem is érdekel, de neked hasznodra lehet, ha tudod használni a soraiban rejlő misztikus erőket.
-          Tegyük fel, hogy tudom.
-          Akkor tegyük fel, hogy kiderítheted, hogyan változtass magad és gyermeked jelenlegi helyzetén. –hirtelen Merion villant be és, hogy ha így maradok, alig egy emberöltőnyi életet tölthetek el vele, de aztán rádöbbentem, hogy a papnő Missire célzott, hisz amikor átváltoztattam a vámpírgyermekemmé fogadtam őt.
-          Van esély rá, hogy minden olyan legyen, mint ezelőtt? –szólalt meg a barátnőm.
-          Attól tartok nem értem mit értesz ez alatt pontosan. –nézett rá.
-          Hogy mindketten vámpírok leszünk ismét és Elina lesz a mesterem továbbra is.
-          Lehetséges. De ahogyan ez a változás is Elinából indult, úgy a visszaút is hozzá kapcsolódik. –éreztem, hogy minden tekintet nekem szegeződik. Még sosem volt ennyire súlyos nyomás emberi vállaimon, és ez szabályosan megrémített.
-          De én ezt egyedül, hogy? –néztem magam elé, mire Missi odajött és átölelt.
-          Emberként, vagy vámpírként, de én veled és melletted vagyok.
-          De jobb lesz sietni, mert előfordulhat, hogy az időhúzás, csak bezavarja a lehetőségeket.
-          Rendben.
-          Hívjatok a fejlemények miatt. –bólintott Archie.
-          Mi pedig folytathatjuk a csevegésünket? –mosolygott rá, sokatmondóan a nő.
-          Abszolúte. –mint ha ott sem lennénk. Kifelé menet megpaskoltam Rolf karját.
-          Remélem, hamar látjuk egymást.
-          Én is, Miss. Elina. Én is! –búcsúztunk el a kocsmától és a zajtól egyszerre. A taxi megvárt minket és szerencsére a visszaúton sem volt szómenése a sofőrnek, így nyugodtan tudtam gondolkozni.  Lemaradtam, mert kifizettem a fuvart, de ahogy kiszálltam megpillantottam Missi arcát.
-          Mi van, ha Nick sem önmaga, csak épp nem úgy, ahogy mi? –nézett rám elkerekedett szemekkel.
-          Erősítés kell. –hívtam fel a kocsmát. –Archie tudom, hogy most jöttünk el, de közben Nickről megfeledkeztünk. Mi van, ha ő is bekattant? Oké. Akkor várunk.
-          Idejön?
-          Igen, azt mondta öt perc és ideér. –sosem volt ilyen feszült percekben részem. Mindketten a lakást figyeltük, nehogy lesből lecsapjon ránk a „gonosz”. Végül a kocsi begördült, de nagy meglepetésemre ketten szálltak ki, mert vele tartott Ariadné is.
-          Mielőtt még háborognál, biztos, ami biztos alapon eljött ő is. –előzött meg Archie és már bent is volt a házban. Fél perccel később kiintett, hogy menjünk be.
-          Még mindig ki van ütve. –állapítottam meg, miután belestem a hálóba.
-          A napló Elina, és csináljuk, amit kell, mert megy az idő. –nem ezt az Archiet hagytuk ott a kocsmában. Valami történt, de erre se időm, se erőm nincs most, így elvonultam, hogy előhalásszam a naplót a rejtekéről.
-          Oké, itt van, és most? –álltam a bebugyolált könyvvel a konyha közepén. Missi, Ariadné és Archie az asztal körül üldögélt és várt.
-          Nyisd ki és nézz bele. –mosolygott rám a nő. Hosszasan végignéztem a kis könyvecskén, ami már annyi zűrt kavart az életemben, majd egy sóhajtást követve kinyitottam. Peregtek a lapok, egyik a másik után, míg végül megállt, és ahogy a lapra meredtem hirtelen úgy éreztem magába szippant a napló. A betűk helyett képek jelentek meg a szemem előtt. Ismerős volt… Otthon illata töltötte be az orrom, de ez nem az én otthonom volt, vagyis nem Elináé.
-          Merre vagy kedvesem? –hallatszott egy kétségbeesett kiáltás a kunyhón kívülről, ami elcsábított a főzetemtől.
-          Ariadné? Hogy kerülsz te ide?
-          Baj lesz nemsoká. Láttam.
-          A fiú! –a szívem vad táncba kezdett a mellkasomban.
-          Tudtuk, hogy eljön egyszer a nap. –jött közelebb ő és a karomra tette a karját.
-          Cselekedni kell Morgana, vagy a világ sötétségbe borul.
-          Ogmios?! –a hangom remegni kezdett. Volt idő mikor féltem tőle és a hatalmától, de mára már gyűlöltem inkább, azért amit velem tett.
-          A csillagok nem árulnak el semmit. Titkolják az istenek terveit, de pont ez az, ami félelemre ad okot. A fiadat fel fogják használni. Szörnyűség van készülőben.
-          Mi lesz, ha nem tudom megtenni? Mégis csak az én fiam!
-          Drága barátnőm… ez a dolog sokkal nagyobb, mint mi, vagy akár Nuada. A mi életünk csak egy-egy apró fogaskerék az univerzum működésében.
-          Tudom jól. De már elfogadtam a létezését és, hogy ő az enyém. –elszomorodtam.
-          Miben tudok segíteni?
-          Az alap főzet már megvan, és a hozzávalók is, csak…
-          Be kell fejezned, igaz?
-          Igen. –visszamentünk a kunyhóba és egy letakart titkos rekeszből elővettem a hozzávalókat.
-          Először a sajátodat készítsd el! Nehogy valami ismeretlen baj történjen. –noszogatott Ariadné.
-          Igen. –egy csokor szárított gyógyfüvet morzsoltam a főzetbe, majd különböző méretű és mintájú rúnaköveket. A főzet gőzölögni kezdett, majd megváltoztatta a színét. Mormolni kezdtem a szavakat, amikre még anyám tanított meg.
„Ó Arany fény,
 Ó Ezüst fény,
Világossággal sződd körbe testem
És óvj meg, ha jön az éj,
A napnak vége, a sötétség lesben,
Mostantól álmodom én.
Erős Nap, arany Nap,
Napja a tisztaságnak,
Halld meg kegyes szavaim
Melyek a szélben szállnak.
Titkokat fedd fel
Tégy sok jót velem,
Adj reményt, s ne vedd el
Sorsom békés legyen
Hatalmas gyógyító Istenek
A helyes útra vezényeljetek!”

A kupát a főzetbe merítettem és kiittam a tartalmát. Egyáltalán nem volt meleg, ahogy végigfutott a torkomon, de aztán bizsergető érzés váltotta fel az ital kesernyés érzetét. Egy másik kupát újra belemerítettem a kondérba és átnyújtottam Ariadnénak.
-          Föld és Ég légy velem! –hajtotta fel a kupát.
-          Nap és Hold, hallgassatok! –fejeztük be az igét. A ház előtt nesz hallatszott, és ahogy kinyílt az ajtó, az ifjú Nuada lépett be, még gyermek volt.
-          Ariadné! –szólt lelkesen és a nő karjaiba vetette magát.
-          Szerbusz. –simogatta meg a fiú fekete kócos haját. –Nagyot nőttél, mióta itt jártam.
-          Rég jártál már mifelénk. –mosolyogtam a papnőre, majd Nuada felé fordultam.
-          Ezt idd meg gyorsan, aztán leülhetünk enni. –a fiú készségesen kivette kezemből a kupát és egy mosoly kíséretében felhajtotta. A világ homályosodni kezdett, de még hallottam a szavakat és Morganaval ismételtem.
-          Föld és Ég légy velem! Nap és Hold, hallgassatok! – hirtelen tovább lapozott a könyv és olyan erővel csapódott be, hogy kiesett a kezemből. A földre rogytam és homályos tekintettel néztem körül.
-          Elina. –Missi hangja tele volt aggodalommal.
-          Mit láttál? –ez Archie volt.
-          Maga… -pillantottam meg Ariadnét mire ravasz mosoly suhant át az arcán. Aztán kivehetetlenné vált a világ.

Egy lakkozott korlátú és vörös szőnyeggel letakart lépcsősor alján álltam és vártam valamire, vagy valakire. Aztán különös érzés kerített a hatalmába, így felpillantottam és megláttam a két gyönyörű alakot. Nuada és a doktor egymás ellentétei voltak, mégis összeillettek. Míg a doktor sötét barnás zakót és nadrágot, valamint kikeményített inget viselt, akár egy valaha élt vérbeli nemes úr, addig az első maga volt a megzabolázhatatlan őserő. Hosszú fekete haja meztelen felsőtestét ölelte, kiemelve a teste előnyös vonalait. Nyakában egy fonott bőr szálon farkasfog lógott. Csípőére tolt feszes nadrágját prémes szegélyű öv tartotta, amiről arannyal kivert csíkok omlottak combjára. Lábán motoros csizma volt, ami egy fél pillanatra bezavart, de a teljes képet nem rontotta el. Ámulva figyeltem, ahogy összenéztek, majd elindultak lefele a lépcsőn. Lassan, hogy minden rezzenő részletüket alaposan megfigyelhessem. Sütkéreztek a csodálatomban, és még látványosan élvezték is. Öntelt disznók! A pihenő részhez érve megálltak és mindketten rám néztek. Nuada közel hajolt a doktorhoz. Túl közel. Önkéntelenül is nyeltem egyet. Az első ajka lassan végigsimította a társa állvonalát.
-          A mi kicsi Elinánk azt hitte megcsókollak. –nevette el magát. A doktor nem csatlakozott, de a szemében csillogott a szórakozás. Velem és rajtam mulattak.
-          Én nem… nem gondoltam ilyet. – el kellett fordítanom a tekintetem. Ha ember vagyok fülig bordóvá váltam volna zavaromban. Ráadásul igaza is volt. Csak úgy száguldoztak a fejemben a forróbbnál forróbb képek. Elfogott a sértettség, amiért csak ketten szerepeltek a fejemben. Úgy éreztem becsaptak és kihagytak valamiből. Valami jóból!
-          Ugyan már, éreztük a vágyat. –suttogta a fülembe. Észre sem vettem mikor és hogyan tették meg a maradék távot, de most ott álltam közöttük. Mint egy szimpla hús szelet két gyönyört ígérő fél zsemle között.
-          Féltékeny vagy. –ez a doktor volt. Rávillantottam a tekintetemet, ajkai mosolyra görbültek, szemei az arcomat fürkészték. Még mindig ott csillogott a tekintetében valami, amit mindig is szerettem volna látni benne.
-          Pedig nincs rá oka. –Nuada ujjai könnyed megszokottsággal játszottak a nyakamon és megérintett valami nehezet és keményet. Lenéztem és megláttam a nyakéket, ami ismeretlenül is ismerős volt. Egy szerető gyermek keze munkája és egy titkon büszke anya ékessége.
-          Valóban?! –szakítottam el a figyelmemet a nyakláncról, amiről nem tudtam mikor, hogyan és miért került a nyakamba és az elsőre pillantottam. Ajkai csókra készen nyíltak, hívogattak, felajánlották magukat és olyan dolgokat ígértek, amikről az előbb fantáziáltam.
-          Ami két emberé lehet, az háromé is lehet. –megcsókolt. Ujjai a nyakamra tévedtek és keményen tartottak. A doktor közelebb férkőzött hozzám és a kulcscsontomat vette célba. Nuada elszakadt a csókból, hogy nyakamat ostromolhassa puha ajkaival. Aztán édes kín szikrázott végig a testemen. A vérem perzselve száguldott és szabadult fel két vámpírharapáson. A két férfi szorosan közrefogva lakmároztak belőlem. Nuada egy pillanatra elszakadt a nyakamtól és véremtől maszatos ajkait látva félelem helyett vágy égetett.
-          A Tiéd, de főleg az Enyém vagy! –tépte le a nyakláncot a nyakamból és ismét lecsapott.

A saját sikolyomra ébredtem. Vörösben forgott a világ, mintha valami színes kontaktlencse lenne a szememen. Hiába pislogtam, nem változott. Többször meg kellett ráznom a fejem, de még ez sem segített, mikor Archie robbant be a szobába.
-          Elina! –a szája tátva maradt.
-          Vért! –nyögtem fel. A torkomat perzselte a szomjúság. Őrjítő volt.
-          Máris. –bólintott és eltűnt az ajtó mögött. Ismerős volt a szoba. A sajátom volt. Nick nem volt már sehol. Biztos elvitték. És Missi?! Hol van ő? Kipattantam az ágyból. Kissé túl gördülékenynek éreztem a talpam alatt a földet, meg kellett kapaszkodnom a szekrénybe.
-          Tessék. –nyomta a kezembe Archie a melegített bögre vért.
-          Mi ez a szag. –fintorogtam, majd a földre dobtam a bögrét.
-          Minden rendben?! –nézett rám a csapos. Nem tudom mi baja volt velem, de nem is érdekelt. Valami sokkal jobb ötletem támadt, ahogy megéreztem egy gyenge, de finom illatot. Elszökkentem Archie mellett és már kint is voltam a konyhában.
-          Finom illatod van. –kaptam el Missit aki még mindig emberi gyorsasággal reagált rám. Elkaptam a karját és a könyökhajlatába haraptam, hogy a csábító véréhez juthassak. Felsikoltott, de nem érdekelt. Nagy kortyokba nyeltem a vérét és az életét. A fejemben a közös emlékek pörögtek, a nevetések, beszélgetések, amikor átváltoztattam és, hogy megcsókoltam. A vére hirtelen rossz ízűvé vált. Ellöktem magamtól, mire görcsrohamban kezdett el vergődni.
-          Mi a pokol van vele?! –furakodott előre Archie. Csak vállat vontam. A tekintetem kitisztult végre és a szomjam is elviselhető szintre csökkent.
-          Nem tudom, de biztos jól lesz nemsokára. –mentem a hűtőhöz, hogy keressek még egy kis vért. Farkaséhes voltam, mint aki napok óta koplal.
-          Magadnál vagy?! –fogta le a csapos a földön vergődő lányt. Valami eszembe jutott.
-          Az Enyém vagy, a Miénk vagy. –suttogtam, a fejemben Nuada hangja söpört végig, majd elnevette magát.
-          „Az én kicsi Elinám.” – Missi rángatózása alább hagyott. Bennem pedig motoszkálni kezdett egy érzés. Megpördültem és a párosra néztem, mert itt volt még mindig Ariadné is.
-          Visszatértünk. –nevettem el magam, mint valami őrült.

-          „Vár minket egy bál.” –suttogta a fejemben az első, majd eltűnt.